Erről a pár napról szeretnék most írni, hogy minél több ember megismerhesse eme messzi táj szépségeit, előnyeit, lehetőségeit.

Régebben sokat jártam erre, 2008-2010 között volt szerencsém több időt itt tölteni, ami annyira megszerettette velem Tirolt, hogy rávettem páromat pár éve, ha síelni szeretnénk, jöjjünk ide. Azóta Ő is ragaszkodik a környékhez, igazán megéri az a kis plusz út.

Vasárnap jöttünk, reggel fél 8 körül indultunk Budapestről, laza 7 óra alatt ide is értünk pár megállóval. Menet közben mindig útba ejtjük Wattensben a Swarovski gyárat, igazából mellette jövünk el az autópályán, miért ne tennénk? Ugye? :) Aki szereti az ékszereit, feltétlenül álljon meg. Múzeum-jellegű labirintuson lehet végigsétálni, melynek végén vár az üzlet. De nem muszáj a kiállításra bemenni, ott van még a kert (sajnos oda is jegyet kell váltani), na meg az étterem, játszóház stb.

Első napon tehát utaztunk, Swarovski-ztunk egyet, jutott még idő Innsbruckban megállni, sétálni a rakparton, sőt még Hungerburghoz is felmentünk, ami egy felvonó megálló, a város felett húzódó hegy csúcsára visz fel (Hafelekar). Sajnos arra már nem volt idő, hogy oda is felmenjünk, de majd holnap....

Második napon, vagyis tegnap Schlick 2000 síterepet próbáltuk ki, erről még később írok, most rátérek a mai élményekre. Stubai gleccseren síeltünk. Csúcsa 3210 méteren van, ez az ún. Top of Tirol, értelemszerűen Tirol legmagasabb pontja. Elég para volt felgyalogolni a keskeny lépcsőn, ami a felvonóból megy fel, nagyon fújt a szél is, de a látvány megéri! Van, aki csak kirándulni jön fel, sok a bakancsot-túrabotos nénike-bácsika, errefelé elég nagy kultúrája van ennek.

Egyébként új sífelvonó visz fel a völgyből (parkolóból), amiről annyit érdemes tudni, hogy vadiúj, 32 (!) személyes, a Pininfarina tervezte és übermodern, még wifi is elérhető. Ezzel hasítottunk fel a parkolóból, de a régi lift is megvan még, pár méterrel odébb indul, de arra is szükség van, hiszen hihetetlen embermennyiséget kell szállítania nap mint nap. Ha a környéken már nincs hó, bezárnak a pályák többségei, akkor itt még májusig simán lehet síelni, van is rá igény bőven. Rengeteg német és cseh turista látogat el, de láttunk olaszt, franciát, litvánt, oroszt és hát ugye magyarokat. Még pici gyerekcsoporttal is találkoztunk, tanulók voltak. Nem tudom, biztos heti turnusban jönnek, vagy talán itt élnek... fogalmam sincs. De nagyon aranyosak voltak.

De hogy végre a síterepről is szó essék: sok a kék pálya, ami azért jó, mert kezdő vagyok, viszont mivel éles hegycsúcsokra visznek fel a liftek, így a pálya első fele mindig meredek, simán piros. Ami azért rossz, mert számomra para. Reggel azért jó, mert kevesen vannak, viszont a pálya tükörsima, nekem ez nem túl jó hír, mivel ott nehezebben tudok fordulgatni, nincs bucka, ami biztonságot ad, megtart. Délutánra sajnos meg már túl buckás, akkor meg azért van a rinya. Ez van. De a látvány tényleg megéri, hihetetlen gyönyörű. Pazar.  Viszont rengeteg a pálya, a nap közepén simán lejövök a piroson is egyébként, akkor még van erő vagánykodni. Aztán délután kettőre elfogy az energia, muszáj pihenni valamelyik hüttében. Imádom a frittatensuppe-t, ami erőleves palacsintatésztával, vagy a kaesewurst, ami sajtos kolbászt takar.

És ha kipihentük magunkat, megebédeltünk, kicsi napozás belefér, utána még lehet csúszni párat. Mi megtettük, de már nagyon fogytán volt az erő és energia. Többet kellene mozognunk, hogy bírjuk a strapát. Kb. fél 4-ig heherésztünk fent a hegyen, aztán lezártnak tekintettük a napot és búcsút intettünk ennek a gyönyörűségnek.

Az árakról: a napi síjegy 46 EUR, egy cappuccino 3,70 EUR, "big man" menü 7,50 EUR (ez tartalmazott egy pár főtt virslit sült krumplival majonézzel, ketchuppal és egy 4 dl-es málnaszörpöt). A virsli magában 4,40 EUR (zsemlével), a sült krumpli magában 3,50 EUR, a frittatensuppe ha jól emlékszem, 4,50 EUR. Van gulyásleves

Holnap pihenés, bevesszük Innsbruckot, igyekszünk fel Hafelekar hegytetőre, hogy megcsodáljuk a városi panorámát (mögötte a németországi hegcsúcsokkal). Eszünk majd egy finom bécsi szeletet, elsétálunk az óvárosi Aranytetőhöz, megiszunk egy kávét és gyönyörködünk a rakparton húzódó színes házikókban.

Viszlát!

Vasárnap a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren jártunk, szervezett út keretében, 3 órás programmal. A https://www.repterlatogatas.hu/ oldalon jelentkeztünk, vasárnap reggeli és délutáni időpontokból lehetett választani. Mint megtudtuk, az időpontok direkt úgy vannak belőve, hogy mindenképp lássunk fel- vagy leszállást.

Egyébként az, hogy van ilyen reptérlátogatás, teljesen véletlenül tudtam meg és igazán szégyellem is magam, mert repülőgéprajongóként igazán tudhattam volna róla! De nem tudtam, eszembe sem jutott, hogy van ilyen lehetőség, hiszen a repülőtér egy féltve őrzött objektum, akárki nem mehet be, vigyázni kell minden lépésre, szigorú szabályokat be kell tartani.

És éppen ezért, a gyülekező után egy jó kis retro Ikarus buszon következett is a névsorolvasás, majd ugyanolyan biztonsági ellenőrzésen mentünk keresztül, mintha "igaziból" repültünk volna. A busz már önmagában megadta a hangulatot, először kuncogtunk rajta, de akkora kellemes meglepetés ért, mikor felszálltunk, hogy ihaj! Gyönyörűen karbantartott, tiszta volt, magasan felszerelt (pedig abban az időben biztos különlegességnek számított a légkondícionálás), egyszóval kiváló.

Na miután sikeresen túlvoltunk az ellenőrzésen, indult is a körjárat. Először a hangárok mellett haladtunk el, szemügyre vehettük Csányi Sándor úr (nem, nem a színész) magángépét, a Wizz szerelő hangárját, a DHL központját vagy akár az Amerikai Nagykövetség repülőjét is és még csomó érdekességet. Az 1-es kifutó mellett haladtunk tovább, ahol aztán a füves végen megálltunk és vártuk a CSODÁT. A Qatar Airways gépe szállt le épp a fejünk felett. Ilyen közelről max. csak Mallorcán láttam leszállni gépet, de sőt még ott sem, mert ott a tengerpart és a futópálya között van azért pár kilométer. És hogy miért írtam, hogy futópálya, ezt is tegnap tanultuk: nem használunk sem leszálló-, sem felszállópálya kifejezést, hanem futópályát, mert ugye a széliránynak megfelelően folyton változik, hogy épp miként használják. És tanultunk még valamit: az aszfalt maga nem ám egy Fehérvári úti minőség vagy egy M7-es autópálya,  itt kőkemény 60-70 cm vastag a réteg, ami alatt még egy teherbíró réteg is van, ami érthető, mivel a gépek ca 160 tonnát nyomnak, bírni kell a terhelést.

A katarzis után indultunk tovább útnak, következett a helyi tűzoltóállomás. Itt is sok érdekességet tudtunk meg, pl hogy riasztás után 1 percen belül el kell indulniuk a helyszínre (ami 40 másodperc alatt szokott is sikerülni), a második percben oda kell érniük a helyszínre és meg kell kezdeni az oltást. Egyébként ha a 4-es úton (reptéri bevezető) valami baj történik, akkor is ők vonulnak ki, mivel hát közel van.

Az irányító toronyba értelemszerűen nem mehettünk fel, de nagyon sok érdekességet hallottunk. Pl. nem sokáig lesz ott a helyi irányítás, hamarosan amolyan "home office" stílusban dolgoznak majd a kollégák, egy külső helyszínen, az irányítók központjában, ami nem a repülőtér területén van. Ide bejutni és munkát kapni nem egyszerű. Ha valaki fejébe vette, hogy márpedig irányító lesz, nagyon sok felkészültséget igényel, több évet is. Van egy nemzetközileg egységes teszt, ami brutális, és ha átmész, dolgozhatsz. Ha nem, akkor a világon sehol és SOHA nem lehetsz már irányító, buktad az egészet. A legjobbak dolgozhatnak csak ott, a legkiválóbb szakemberek. Akik képesek koncentrálni, egyszerre több adatot fejben tartani és figyelni másodpercről másodpercre, mi zajlik a légterünkben. Egyesével többezer ember életéért felelnek, nincs kecmec, nincs "jajdemásnaposvagyok" sztori. Itt nem lehet hibázni.

Körútunk folytatódott  a 2-es futópálya mellett, aminek a végén megint megálltunk. Szó volt a radarokról, a madárzavaró berendezésről (hangágyú). Nagy meglepetésünkre, miközben várakoztunk, felkapcsolták a jelzőfényeket csak a MI kedvünkért!!! Ez milyen már???? Mennyire jó???? Úgy éreztem magam, mint egy gyerek, akit most visznek először a vidámparkba! Ááááááá Óriási volt!

Ezután, ahogy körbeértünk a reptér területén, megérkeztünk a fapadosokhoz, elmesélték, miként zajlik a tankolás, a ki- és beszállítás, milyen pontos koreográfiát követnek a dolgozók, minden percről percre pontosan ki van számítva. A csomagrakodóktól kezdve a catering újra feltöltéséig, a gép felkészítése a következő útra. De azt is láthattuk, ahogy egy gép beáll az utasfolyóhoz. Előtte a személyzet átvizsgálja az aszfaltot, hogy semmilyen szennyeződés ne legyen rajta, semmilyen apró kis kütyü, mert a hajtóművek felszippanthatják vagy elfújhatják, ami igen kellemetlen problémákat okozhat.

Lassan a végéhez értünk utunknak, láttunk még néhány induló és érkező járatot, beparkolást is. És ami nagyon nagy élmény volt, hogy a pilóták, látva a mi kis turista buszunkat, integettek nekünk a fülkékből. A legviccesebb az volt, mikor a szélvédőmosó lapátot lengette meg egyikőjük, akkor hangos kacagásban tört ki a busz. Mintha legalábbis nem egy többtonnás, kétszáz utassal megrakott gépben ült volna, ahol minden mozdulata ki van számolva. Hatalmas élményt jelentett, hogy még ránk is tudott figyelni, kedveskedik nekünk. :) :) :)

És hát az egész túraút, Balázs vezetésével, aki élvezettel kezdte az út elején a mondókáját, látszott, hogy nagyon élvezi, amit csinál. Örömmel adta át ismeretét, tudását, ráadásul nagyon vicces volt és szórakoztató. Köszönet neki mindenért! És Olivérnek is, kísérő idegenvezetőnknek is, akit hamarosan majd a Wizz pilótájaként láthatunk viszont és akitől szintén sok érdekességet megtudhattunk. Nagyon közvetlenek voltak, kedvesek, szerettek beszélni a munkájukról, hihetetlen élményt szerezve ezzel mindannyiunk számára!

A reptérlátogatás mindenkinek ajánlott program, aki még sosem repült, de szeretne. Aki sosem repült és nem is szeretne. Aki még sosem járt a reptéren vagy aki már járt a reptéren és érdeklik a kulisszatitkok. Aki kicsi és aki nagy. Aki nyugdíjas, aki családdal érkezik, aki fiatal pár. Akik szerelmesek a repülőkbe, akik utálják a repülőket.

Mi mindenképp vissza fogunk térni nyáron, mert Balázs szerint olyankor mások a fények, mások a színek.

Még mindig mosolygunk az élményen, alig várjuk, hogy újra repülőre ülhessünk. Most már kicsit más szemmel nézzük majd a működésüket, a kiszolgáló apparátust és most már tudjuk, mennyi munka és szervezettség van a háttérben. És hogy mindezt nekünk teszik, ki élvezettel, odaadással, ki fáradtan, kimerülten, de értünk, utasokért.